Babahordozó kendő élményeink! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Babahordozó kendő élményeink!

babahordozó kendő körül igencsak megoszlanak a vélemények. Bevallom őszintén én is az elején tartottam is tőle, aztán csakhamar hozzászoktunk, én is és a kisfiam is. A nővéremtől kaptuk a babahordozó kendőt ajándékba, úgy örültünk is neki, meg óckodtunk is a használatától. Egyszer meg is jegyezte a nővérem, hogyha nem használjuk, akkor adjuk oda olyannak, aki örül neki és szívesen veszi hasznát. Volt bennem egy olyan, hogy azért ne is sértsük meg a nővérem, de a gyerekem egészsége mindennél fontosabb, hát mi legyen?! 

Felkerestem egy gyerekorvost és tanácsot kértem tőle. Ő egyáltalán nem beszélt le a hordozókendő használatáról. Sőt, elmondta, hogy mire kell odafigyelni, hogy ne sérüljön a baba gerince, csontozata. És ami igazán meggyőzött a babahordozó kendő használatát illetően, az a lélektani hatása. A szoros kapcsolat, ami kialakulhat a gyerek és az anyuka között.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy elkezdtük használni. Az igazat megvallva féltem a felkötésénél, de ez a félelem is elmúlt, két – három alkalom után. Nagyon könnyű technikával lehet felkötni, és iszonyatos biztonságot ad a babának. A kisfiam annyira megszerette, hogy napközben csak a babahordozó kendőben aludt. Ez akkor kezdett gondot jelenteni, amikor már nem bírta a derekam. Az elején, amikor még alig pár hónapos volt a kisfiam, nagyon kényelmes volt a babahordozó kendő, hiszen kötöttem fel, és olyan jól elvoltunk, a házkörüli munkát egy kettőre elvégeztük, együtt főztünk, együtt sütöttünk, mosogattunk. Szóval az egy kis mazsolával a keblemen végeztem a napi rutin feladatokat. Ha visszagondolok, még most is érzem, ahogy szuszog a nyakamban. 
A babahordozó kendő leszokásával azért sokkal több gondunk volt, mint a rászokással. Kisfiam annyira megszokta a közelségemet, azt, hogy napközben hozzám bújva nagyokat tud aludni, hogy szinte egy hétnél is tovább tartott, amig átváltottunk az ágyra. Nem akart semmiképpen a kiságyban aludni, sem a nagyágyban, csak a hordozóban. Most már hároméves, úgyhogy a babahordozó kendőt teljesen elfelejtettük.