A belső hang mondta meg, melyik a tökéletes babakocsi! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

A belső hang mondta meg, melyik a tökéletes babakocsi!

A babakellékek beszerzése során számomra a legnagyobb kihívást a babakocsi jelentette. Nagy lelkesedéssel vágtam neki felderíteni a legjobb modellt, ám a lelkesedésem csak hamar alább hagyott. Utána olvastam az interneten, hogy mégis milyen típusok, márkák vannak. Mégse állítsak be úgy az üzletbe, hogy azt se tudom milyen egy babakocsi. Enyhe túlzással. Az interneten való böngészés során arra jöttem rá, hogy lényegében minden modellből jó lenne egy darab. Na, itt már teljesen össze voltam zavarodva, és úgy döntöttem napolni fogom a vásárlást. A párom próbált nyugtatgatni, hogy mire használatba kell venni a babakocsit arra, megtaláljuk a megfelelőt.

 

Úgy egy két napig el is voltam a tudattal, hogy mire szükség lesz rá, meglesz. De azért csak nem hagyott teljesen megnyugodni a bennem levő kismanó. Egyik délelőtt, miközben vasaltam a pici bodykat belém hasított az érzés, abbahagytam mindent és elindultam babakocsit vásárolni. Először a nagyáruházba mentem, de nem találtam olyan modellt, ami tetszett volna. Aztán valami azt súgta, hogy látogassak el a városközpontban található bababoltban. És így tettem.
Amikor beléptem a bababolt ajtaján egyből tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem. Ott állt egy gyönyörű barack-fekete színkombinációjú babakocsi. Ahogyan megpillantottam tudtam, hogy ez lesz a tökéletes. És nem csalódtam. Multifunkcionális babakocsi modell volt, mindenféle tartozékkal, átalakítható mózeskosár, autóülés, pelenkázó táska, betét a sportrészbe, esővédő huzat. Olyan volt, mint egy álom. Az igaz, hogy az ára is egy kissé borsos volt, de megérte. Azért azt elárulom, hogy amikor a férjem meglátta a számlát elfehéredetett, de nem szólt semmit, és jól tette. Terhesség alatt ugye a hormonok jobban működnek J 
Azt tudom tanácsolni mindenkinek, aki babakocsi vásár előtt áll, hogy elsősorban tájékozódjon, de hallgasson a belső hangjára és megérzésre. Amikor ott állsz az üzletben, látod a babakocsit és bele képzeled a pici csöppséget, ott abban a pillanatban érzed, hogy az a kocsi az igazi vagy sem?!