Lali a szundikendő | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Lali a szundikendő

Nagymamám elmondása szerint én nagyon jó alvó voltam. Abban az időben még nem volt arra lehetőség, hogy anyuka két évet otthon maradjon a picivel, ezért engem gyakorlatilag nagymamám nevelt. Még ma is a családi ebédnél, ha felmerül a téma, jót nevetnek rajta, hogy én még az asztalnál is képes voltam aludni. Mára sajnos ez teljesen megváltozott. De mindig azt mondtam, hogyha gyerekem lesz a jóalvókámat örökölje el. Ez meghallgatásra került, hiszen kisfiammal sosem volt baj az alvás miatt. 

Egészen pici korától úgy szoktattam, hogy egyedül alszik. A kiságyban volt néhány plüss játék és egy szundikendőt is beszereztem, ha esetleg szükség lenne rá. Este fürdés és etetés után egy kicsit bóbiskolt az ölemben, majd a kiságyban álomba merült. A szundikendő használata érdekesen alakult ki nálunk. Egyik este nehezebben aludt el, valószínű azért, mert az nap nem tudtam ellenállni a csülkös paszulylevesnek, és ez a picire volt legrosszabb hatással. Nagyon görcsölt a pocija, sírt, nagyokat pukizott, szóval az elalvás iszonyatosan nehezen jött össze. Éjszaka is többször megébredt, sokat forgolódott, és így gabalyodott össze a szundikendővel. Reggel, amikor bementem a babaszobába kisfiam el volt nyúlva és kezében szorongatta a szundikendőt. Azóta állandó társ lett. 
A kisfiam most kétéves, és most sem alszik el szundikendő nélkül. Mivel ősztől kezdjük a bölcsit ezért beszereztünk még egy Lalit, nálunk ezt a nevet kapta a szundikendő. Lali puha anyagból készült, egy kutyus fej található a végén és rendkívül strapabíró. A tisztítása nagyon könnyen megy, mosógépben szoktam mosni, de azt nagyon lopva tudom csak, olyankor, amikor a kisfiam el van foglalva a játékkal, vagy a férjemmel a játszótéren vannak. Egyszer meglátta Lalit, ahogy a mosógépben forog, és olyan sírásba tört ki, hogy meg kellett állítsam a gépet, leengedjem a vizet, és kimentsük Lalit. Azóta a mosása lopva történik. 
Több anyukától is hallottam, hogy ha nagy szundikendős a gyerek ajánlott ugyanabból kettőt beszerezni, így mindig kéznél van. Én így tettem, és felváltva használja őket, nem tűnt fel neki, hogy két ugyanolyan van. Főleg azért vettem kettőt, hogy a bölcsibe ne legyen semmi probléma. Az életünket már Lali nélkül nem is tudjuk elképzelni.