Legjobb ajándék, amit kaptunk a rágóka volt | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Legjobb ajándék, amit kaptunk a rágóka volt

 

Az a típusú anyuka vagyok, aki inkább maga szereti megvásárolni a babakellékeket. természetesen a babalátogatok ajándékait örömmel fogadtuk, és azt kell mondanom mind hasznos és igényes, minőségi babakellékeket hoztak. Különösen kiemelnék egy érdekes eszközt, aminek igen nagy hasznát vettük. Ez a rágóka. De nem akármilyen rágókára kell ám gondolni, hanem nyálkendős rágókára. Amikor megláttam én is elcsodálkoztam rajta, hogy ez mi is lehet. Roppant hasznos eszköz. Egy háromszög alakú nyálkendő, amelynek a végén van egy szintén háromszög alakú rágóka. A nyálkendő megvédi a baba ruháját a nedvességtől, míg a rágóka a fogzás ideje alatt nyugtató hatással van a picire. Mivel a nyálkendő tépőzár segítségével rögzíthető, ezért elkerülhetjük azt, hogy folyamatosan mossuk a rágókát. 

Nekünk ez a kettő az egyben babakellék hihetetlenül bevált. Kislányom valóságos nyálgép volt, iszonyatosan nyáladzott fogzás ideje alatt. Gyakorlatilag olyan volt, hogy óránként lehetett cserélni a blúzt és a bodyt is annyira átnedvesedett. Szerencsére ez a rágókás nyálkendő segített átvészelni ezt az időszakot. Különösebben nem volt nagyobb problémánk, hogy erősen belázasodjon, vagy éjszaka folyamatosan hordozni kelljen, a csorgó nyállal kibújtak a fogacskái is. 
A rágókás nyálkendők mind amellett, hogy nagyon hasznos volt, még stílusos is volt, hiszen mindkét felét lehetett használni. Színes kendőt így könnyen tudtam passzoltatni a pici stílusához. Sokszor meg is csodálták, és rá mosolyogtak, amikor sétáltunk, vagy a játszótéren voltunk, hogy milyen összhangban van ez a leány. Ilyenkor anyai szívemet hatalmas büszkeség töltötte el. 
Be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a rágóka ajándékán, és egyből át is gondoltam merev elképzelésemet, hogy csupán az anyuka tudja a legjobbat adni a gyereknek. Ajándék esetében, azt hiszem az unokahúgom sokkal jobb babakelléket hozott, mint azt én valaha is gondoltam volna. A legnehezebb időszakban a legjobb társ volt a rágóka, és nyálkendő, vagyis a kettő az egyben. Hát kérem szépen az ajándék lónak sosem szabad a fogát nézni