Az utazóágy rejtett lehetőségei | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Az utazóágy rejtett lehetőségei

 

Személy szerint nagyon szeretek utazni, párommal általában mindig olyan szálláshelyet keresünk, amelyeknél egy különálló házba tudunk lenni. Ezek a szállások mindig nagyon felszereltek, azonban a legtöbb esetben nem rendelkeznek babáknak szánt fekvőhellyel (tisztelet a kivételnek). Mivel számomra fontos a kikapcsolódás és változatosság, ezért már akkor is elmentük egy-egy hétvégére amikor a lányom még csak pár hónapos volt, és így volt ez a fiam születése után is pár héttel.

Amikor első gyermekemmel még csak terhes voltam, már akkor rengeteg dolgot kaptunk ismerősöktől többek közt kaptunk egy utazóágyat is. Emlékszem, hirtelen nem nagyon tudtam mit kezdeni vele, hiszen már volt kiságyunk is meg minden, de úgy voltam vele, hogy majd csak jó lesz valamire. Jó is lett, az első közös utazásunknál magunkkal vittük, és milyen jól tettük, hisz a szálláshelyen a kicsit maximum csak az én ágyamba tudtam volna belefektetni. Innentől kezdve az utazások során ez egy olyan csomag volt, ami nélkül nem indultunk el sehova.

Amikor a fiam megszületett, akkor a lányom még csak alig múlt el 1 éves, így mindkettő nagyon sok figyelmet igényelt, amit elég nehéz volt összehangolni. A lányom nagyon szertett mindig kint az udvarban játszani, viszont a fiammal a karomon nehéz volt mindig ráfigyelni, volt, hogy terítettem le neki pokrócot is, de nem éreztem biztonságosnak. Aztán eszembe jutott, hogy az utazóágy el van téve, és várja az újabb utazást, de rájöttem, hogy nem csak akkor lehet használni, így gyorsan elő is vettem. A kertbe megkerestem a legárnyékosabb részt, oda kihelyeztem, beleraktam még a játékhidat és a fiam így rengeteg időt elvolt benne, élvezte a friss levegőt és a a benne lévő játékot, ráadásul a lányommal így felszabadultan tudtam foglalkozni. Ezáltal elmondhatom, hogy mi tényleg kihasználtuk ennek az ágynak lehetőségét, és nem csak utazásoknál tud hasznos lenni, akár lakásunkban még járóka helyett is tudnánk használni.