Baby monitor eszköz a külön alváshoz | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Baby monitor eszköz a külön alváshoz

Az élet teljesen megváltozik, ahogyan szülővé válunk. Amit addig meggyőződéssel állítottunk már nem ugyanaz lesz, megváltoznak a hétköznapok, más lesz a prioritás. Ez valóban így van, nem lehet megcáfolni és nem is kell. Lehet elméleteket gyártani, hogy majd így meg úgy fogjuk csinálni, ha szülők leszünk, hogy az én gyerekem biztos nem fog tápszert kapni, hogy majd egyedül alszik el a kiságyában, hogy nem lesz felkapatva, szóval a listát lehetne a végtelenségig folytatni, de a valóság teljesen más lesz. Ugyanígy voltunk mi is, az elképzelés és valóság két különböző úton járt, sőt, még csak köszönőviszonyban sem voltak. Ami a felkapatást illeti, arról jobb lenne nem is beszélni.

Amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok, egyből előtörtek bennem a „minta szülő” ösztöneim, és határozottan állítottam, hogy a barátnőim, testvéreim hibáiból tanulva én majd jobban fogom csinálni. Hát, hogy jobban csináltam azt azért nem mondanám. A pici fiam megszületése után gyökerestől megváltozott az életünk. Bár ragaszkodtam ahhoz, hogy külön babaszoba legyen, külön ágyban aludjon a pici, és ehhez minden szükséges eszközt be is szereztünk, még a baby monitort is. Megjegyzem, amikor a nővéremnél megláttam a baby monitort elég butaságnak tartottam, és rögtön fel is fogadtam, hogy én biztos nem költök baby monitorra. Ehhez képest szinte az első bevásárlás során a baby monitor már ott virított a bevásárlókosárban. Az az igazság, hogy így utólag hősködhetek, viszont a baby monitor nélkül nem tudtam volna kitartani az elvem mellett, hogy a csöpp kis fiam külön szobába aludjon. Egészen pici-pici baba korában velünk egy szobába aludt a bölcsőben, aztán fokozatosan szoktattuk át a kiságyban alvásra, és ehhez már szükség volt a baby monitorra.
Az első hetekben, sőt az első két hónapban azért is volt könnyebb, ha ott van velünk egy szobában, mert elég hosszú időbe telt amíg felépültem a szülésből, és éjszaka amikor kétszer-háromszor is megébredt nem kellett felkelnem, csak egy picit ringattam a bölcsőt és aludt vissza. Éjszaka csupán egyszer szopizott, úgy időzítettük, hogy az esti szopizás későn legyen, és hajnalban még egy, így én is és ő is szinte 5 órát tudtunk aludni. Volt azért, hogy megébredt de nem kellett szopizni. Miután már külön szobába került, akkor a baby monitor jelezte, ha megébredt, és már mentünk is át hozzá, rendszerint én voltam az, aki hamarabb megébredtem, de férjem is előszeretettel kelt fel és ment át a fiához. Valójában nekünk a baby monitor volt a legnagyobb segítségünk abban, hogy kisfiam a babaszobába aludt át az éjszakát.