Baleset esetén a legbiztonságosabb az autósülés | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Baleset esetén a legbiztonságosabb az autósülés

Nagyon sokat szoktunk utazni, éppen ezért a babakellékek beszerzésénél fontos szempont volt egy minőségi, kényelmes autósülés vásárlása. Az autósülés választék rendkívül széles körű, így nem féltünk attól, hogy esetleg nem találunk megfelelőt. Volt olyan elképzelés is, hogy olyan babakocsit vásárlunk, amelynek a kiegészítői között ott szerepel az autósülés is. Erről az elképzelésünkről hamar lemondtunk éspedig azért, mert a babakocsi kiegészítők között nem találtunk olyan ülést, ami a célnak teljesen megfeleljen.

Az autósülés ugyanis a lehető legnagyobb biztonságot kell nyújtsa a picinek, még egy erősebb fékezés is okozhat problémát, ha nem megfelelő az ülés. Tekintettel arra, hogy mi nagyon sokat utazunk, szinte minden hétvégén valahol körúton vagyunk, vagy ha nem akkor a nagyszülőkénél vidéken, tehát több kilométereket utazunk. 
A sok keresgélés után megtaláltuk a tökéletes autósülést, ami mindjárt az első utunkon bizonyította fontosságát. Az első utunk az új autósüléssel a nagyszülőkhöz vezetett, akik tőlünk körülbelül 45 km-re laktak, azonban pont lehavazott és elég csúszósak voltak az utak. A férjem a lehető legnagyobb óvatossággal vezetett, de még sem tudtuk elkerülni a balesetet. Az előttünk álló autó kicsúszott, mi meg szépen a fékezéstől csúsztunk utána be a sáncba, nagyon nagy szerencse volt, hogy akkor hó volt, hogy nem borultunk bele a sáncba, csak az autó orra csúszott be, de azt is nagyjából kifogta a hó. A kisfiam aludt az autósülésbe, ő gyakorlatilag észre sem vette a becsúszást, csak az én kiáltásomra ébredt fel. El sem tudom mondani mennyire megijedtem, és a nagy ijedségembe a kisfiamat is felébresztettem, aki sírásba tört ki. 
Az autósülésnek köszönhetően a kisfiamnak egy hajszála sem görbült, nekünk sem, mivel lassan mentünk, és gyakorlatilag csak a hóba csúsztunk, azonban az ijedtség éppen elég volt. Annyira biztonságos volt az autósülés, hogy megsem rezzent a csúszás során, a biztonsági öv nem engedte ide-oda dőlni, az ülés pedig tartotta az egész testét, maximális védelmet nyújtott a kisfiamnak.