A bundazsák a réteges öltöztetés felső rétege! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

A bundazsák a réteges öltöztetés felső rétege!

Sose tudtam elképzelni, miből lehet azt tudni, hogy a gyerek éppen nincs-e túlöltöztetve, vagy nem fázik-e. Mondjuk, ha már beszélni tudott akkor ezeket is egyértelműen a szülők tudtára adta, de egészen pici korban hogyan kell öltöztetni a babákat? Töprengtem el sokszor a kérdésen. Azért is foglalkoztatott még inkább a kérdés, mert Lili lányom téli baba volt, éppen a tél kellősközepén jött a világra. Az egészen pici babák számára is szükség van a levegőztetésre, annak érdekében, hogy egészségesen fejlődjenek. Nem is volt gond az első napokban, hetekben, mert tökéletesen eleget tettem a leírtaknak, és felöltöztetve, alig 5 percig nyitottuk ki az ablakot. Úgy, ahogy a könyvekben meg van írva. 

Nagyobb fejtörést jelentett a séta. Hideg van, tél van, hogy öltöztessem fel a leánykát?! Rétegesen, ennyit tudtam én is. De mennyi legyen az a réteg, és milyen vastag, és hány zokni és sapka, kesztyű. Hát nem volt egyszerű feladat. Ugye a könyvekben nagyon jól leírják, hogy figyelni kell a pici babák levegőztetésére, mert ha túl van öltöztetve, akkor is könnyen megfázhat. Szerencsére volt egy jó barátunk, mégpedig a bundazsák. A nővérem kislányától örököltük, kis rózsaszín, belül vastag, kívül vízhatlan, amilyen egy bundazsák kelllegyen. 
Igen ám, de a bundazsák mellett úgyis bajban voltam a réteges öltöztetéssel, hiszen az már meg van mi az utolsó réteg, de mi kerüljön alá. Az első séta alkalmával beigazolódott a félelmem, ugyanis túl öltöztettem Lilit. Egész séta alatt olyan nyűgös volt, nem tudott elaludni, forgolódott, már azt hittem beteg, mert nem szokott ilyen lenni. Amikor haza értünk akkor tudatosult bennem, hogy bizony túlöltöztettem, meleg volt a bundazsákban, nem tudott mozogni, az volt a probléma. Gyorsan átöltöztettem száraz ruhába betakartam egy vékonyka takaróval, végül nem lett belőle gond, nem betegedett meg. A nővérem le is tolt, hogy azért van a bundazsák, hogy megvédje a hidegtől, széltől, alul meg a bodyra, egy vékony harisnya, kisnadrág, blúz és egy melegítő, sapka és ennyi. Ez is bőven elég, lehet még adott esetben sok is, az időjárástól függően. Attól az ominózus sétától kezdődően ösztönösen öltöztettem Lilit, nem dramatizáltam túl a dolgot, ha például úgy éreztem én is fázok picivel vastagabban öltöztettem.