A cumisüvegek világa | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

A cumisüvegek világa

 

Mikor a kislányom még a pocakomban volt, nem tagadom mindent megakartam venni mielőtt megszületne, de természetesen nem sikerült. Tisztán emlékszem, mikor az egyik bababoltban nézelődtem, megálltam egy polc előtt, ami tele volt cumisüvegekkel. Akkor volt a választék, hogy csak ott álltam és néztem, azt se tudtam melyiket vegyem le a polcról, hogy akár csak kezembe véve megnézhessem, és ekkor oda lépett hozzám egy hölgy, kezével az egyik cumisüvegre mutatott miközben kedvesen annyit mondott nekem, hogy ez a fajta legjobb, megköszöntem és mosolyogva odébb állt. Persze, akkor és abban a pillanatban bárki megtudott volna győzni arról, hogy melyik cumisüveget is válasszam, de valahogy még se vettem, a hölgy által javasoltat. 

Mire megtaláltuk a számunkra megfelelő cumisüveget, addigra már legalább 3 félét is kipróbáltunk, és végül a párom által talált és választott volt az, amiről úgy gondoltam, hogy ideális a lányunknak, hisz abból tudott kényelmesen inni, az Ő kis tempójának megfelelően. Nem gondoltam volna, hogy cumisüveg és cumisüveg között is ekkora különbségek lehetnek. Találtom olyat, aminek az alját lehetett kitekerni, ezzel megkönnyebbítve a tisztítást, olyan aminek cumi részének formája teljesen eltér a többitől, és még sok ezer más félét.

Még mielőtt gyermekem lett volna, sose gondoltam, hogy egy cumisüveg megvétele is ekkora dilemmát és kihívást okozhat, nem beszélve a többi beszerzendő termékről. Ráadásul minden ilyen kiegészítőt ki kell tapasztalni, hogy az igényeinknek megfelelőt találjunk. Vajon belefér-e a táskába, könnyen tisztítható-e, jó e a gyereknek, stb….? Szóval őszintén mondhatom, nem piskóta anyának lenni, és sokkal, de sokkal többről szól, mint ahogy azt korábban hittem. Sose gondoltam volna, hogy ennyi mindenre kell figyelni, és hogy a legapróbb kiegészítő megvásárlása is komoly kihívást jelenthet. Persze ezektől nem kell megijedni, és minden magától jön, csak így visszagondolva tűnik soknak és reménytelennek, de valójában nem az, és szülőnek lenni a sok megpróbáltatás mellett is mondhatom, hogy a legcsodálatosabb dolog a világon.