A Cumitündér | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

A Cumitündér


 

Kislányom nagyon, de nagyon szeretett cumizni, oly annyira, hogy még étkezés közben is a játszócumiját nyomkodta. Soha egy pillanatra se rakta le, ha nem a szájába volt, akkor a kezében fogva játszott vele. Szerintem nem volt még olyan gyerek, akinek ennyi játszócumija lett volna, na jó, de biztos volt más is így.

Az első évben talán csak két darab játszócumija volt, de ahogy elkezdtek nőni a fogacskái, úgy el is kezdte rágni ezeket, amik persze kilyukadtak, és emiatt meg utánpótlást igényeltek. Emlékszem mindig a párosban kapható cumikat vettük meg, és mindig valami kis cuki figurák voltak rajta. Szerencsére lányom e téren nem volt válogatós, de én azért igyekeztem olyat venni amelyikek 1-2 hétnél tovább bírják.

Mikor kicsit nagyobb volt, már csak az alvásnál volt cumi a szájában, viszont két cumival aludt mindig, egyik a kezében, másik a szájában. 

Úgy aludt el mindig, hogy azt amelyik a kezében volt az folyamatosan nyomkodta, valahogy úgy, mint ahogy a stresszlabdát szokták. Mindig a lyukas cumi volt az amelyiket megkapta erre a célra, és ügyes volt, sosem vette a szájába.

Szerettem volna, ha lányom még az óvoda elött leszokna a cumiról, hisz oda már nem vihetjük még alváshoz sem, így ezt addig megkell oldani, és ekkor jött az ötlet. Elmeséltem neki, hogy létezik egy cumitündér, aki este eljön a már tönkrement cumikért, és cserében hagy helyette valami apróságot (Jó, jó, igen a fogtündért alakítottam át). Ez nagyon megtetszett a lányomnak, így este szépen betettük a már rossz cumiját a párnája alá, és izgatottan várta mikor jön el a tündér. Mikor reggel felkelt az első dolga az volt, hogy megnézte, vajon járt-e itt a tündér és kapott e valamit cserébe a cumijáért (persze, hogy kapott, volt nagy öröm is, és a cumit se hiányolta).

Azt hiszem a Cumitündér összesen háromszor látogatott el hozzánk, majd végül az utolsó cumiját, nem a tündér vitte el, hanem amikor már teljesen tönkre ment, magától ment és szó nélkül kidobta a kukába. Nagyon büszke voltam rá, és egy percig sem hiányolta a cumit, így már igazi nagylány ként kezdtük az ovit.