Eldobható melltartóbetét, amely megvéd a kellemetlen szituációktól | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Eldobható melltartóbetét, amely megvéd a kellemetlen szituációktól

 

Még fiatal lány voltam mikor az egyik ismerősünknek már gyermeke volt. Sosem felejtem el, egyszer mikor átmentünk látogatóban az anyuka pólója tiszta vizes volt a mellénél, vagy is akkor még azt hittem, hogy az víz. Majd mondta, hogy nem ez bizony az anyatej, és abban a pillanatban iszonyatosan kellemetlenek éreztem a szituációt, nem tudnám megmondani miért, de akkor még csak tini koromat éltem.

Amikor már a gyermektervezés szakaszához értem, fejben már tudtam miket kell majd beszerezni, és a gondolat béli listámon bizony szerepelt a melltartóbetét is, amely a kiszivárgó előtejet vagy már anyatejet felszív és nem fog a pólómon látszani. Nem akartam én is olyan szituációba keveredni amikor valaki ezért vizslatja a pólómat és magában meg kinevet. Butaság, hisz ez egy természetes folyamat, ami ellen nem tehetünk, de sajnos a mai emberek inkább tartják ezt cikinek, mint természetesnek. Mikor terhes lettem az eldobható melltartó betét volt az egyik olyan dolog, amit az első között beszereztem, és mikor elkezdett szivárogni az előtej már hasznát is vettem.

Amikor lányom megszületett nagyon sokszor szinte csak itthon voltunk, ilyenkor sosem volt rajtam melltartó, amelyet olykor meg is bántam mert rengetegszer fordult elő, hogy bizony kifojt a tejcsi, és ilyenkor mindig örültem, hogy ez nem az utcán történt, és pont ezek miatt, amikor kimentünk akár csak egy rövid sétára, mindig használtam ezt a betétet.

Nemrég történt, hogy a barátnőimmel csináltunk egy lányos estet és elmentünk bulizni, majd tánc közben mind a négyen arra lettünk figyelmesek, hogy ugyanazt a nőt és ugyanazon okból bámultuk. Igen, valószínű egy szoptatós anyuka lehetett hiszen a felsőjén egyértelműen látszott, hogy kifojt az anyatej, ekkor el is gondolkoztam, hogy vajon miért nem használ melltartó betétet, hisz nem kényelmetlen, és nem is látszik, el sem csúszik. Lehet nem szimpatizál vele, de szerintem egy szórakozóhelyen ez pont egy kellemetlen szituáció, számunkra nem volt az, hisz mind anyák vagyunk, de a sok fiatal, akik ott voltak biztosan összesúgtak a háta mögött, pedig egy ilyen egyszerű kis kellékkel ezek elkerülhetőek.