Filmbe illő hintaszék használat, vagy mégsem? | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Filmbe illő hintaszék használat, vagy mégsem?

Mindig örömmel néztem a filmbeli jeleneteket, amikor az anyuka sürög – forog a konyhában, vidáman végzi a faladatait, közben meg ott van mellette a pici babája hintaszékben gügyög. Olyan szépek ezek a jelenetek, a valóságban azonban nem mindig alakul így. Tudni kell rólam, hogy nagy film örült vagyok, képes vagyok – illetve voltam, amig nem lettem édesanya – egy nap három filmet is végig nézni. Mára már örvendek, ha egy héten egyet megtudok nézni. De így is hálás vagyok mindenért. 

Nos, a sok filmbéli jelenet megihletett és elhatároztam, hogy a hintaszék az elsők között lesz, amit megvásárolok kislányom érkezéséig. Sokat keresgéltem az internetes oldalakon, amíg végül találtam egy sokak által jó véleménnyel ellátott hintaszék modellt. Sokat nem tétováztam, megrendeltem. Szinte két hetet kellett várjak a kiszállításra, ami fölöttébb dühített, kétszer telefonáltam is e miatt, és mindkétszer azt a választ kaptam, hogy nem volt raktáron, ezért várják a szállítmányt Angliából. Végül is megérte várni. 
A hintaszék kifogástalan volt, mindennel rendelkezett, amire a gyereknek szüksége lehet, megnyugtató dallamok, mély ülőke, és a szórakozást biztosító játékok a játékhídon, valamint két beállítható pozíciója is volt. A hintaszék tehát tökéletes volt. Alig vártam, hogy ki tudjuk próbálni, már – már elképzeltem, ahogy a kedvenc lattemat iszom és mellettem a hintaszékben, kellemes dallamok között kislányom mosolyog rám. A képzeltem sajnos nem tükrözte a valóságot. Léna lányom egyetlen percet sem szeretett eltölteni a hintaszékben. Iszonyatos üvöltésbe tört ki, amikor megpróbáltam bele tenni, feszítette meg a pici testét, nehogy elérje a hintaszéket. Egy pár alkalommal sikerült meglopni röpke fél órát a hintaszékben, ilyenkor a játékhídon levő színes játékokat nézegette és folyamatosan be volt kapcsolva a zene. Ebben a röpke fél órában nem volt időm a lattemat szürcsölgetni, örvendtem, ha gyorsan valami házimunkát el tudok végezni. Szóval a mi hintaszékes pillanataink nem éppen arról szóltak, amiket a filmekben látunk.