Két kocsi, két gyerek, négy autósülés | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Két kocsi, két gyerek, négy autósülés

 

Bevallom őszintén, mi egy autós család vagyunk, szinte mindenhova kocsival megyünk, sőt nekem is a gyerekek miatt lett jogosítványom. Sose tudtam elképzelni, hogy én egyszer valaha is vezetni fogok, de amikor terhes lettem a második gyerekemmel, elhatároztam magamat, hogy már pedig nekem kell egy autó. Mivel vidéken lakunk, így ritkán járnak a buszok, és elképzeltem, hogy amikor majd megyünk a bölcsödébe, óvodába, legalább fél óra séta velük a buszig, és ha lekéssük, akkor egy órát várhatunk. Ezt nem akartam, így inkább megszereztem a jogsit és volán mögé ültem.

Ha gyerek van az embernek akkor nagyon sok mindre van szükség, és így van ez, ha még autód is van, akkor bizony az autóba is kellenek különféle kiegészítők elsődlegesen, mégpedig az autósülés. Mivel nekem két gyermekem van, így rögtön két autósülés kellett, ráadásul az sem volt mindegy, hogy milyen színű, mert az egyiknek lányosnak, a másiknak pedig fiúsnak kellett lennie. 

Amikor már megvolt a jogosítványom addigra a gyerekek olyan 2-3 évesek voltak, és mivel az elején én még csak rövidebb távon használtam az autót, így olyan üléseket vettem, amelyek semmi plusz funkcióval nincsenek ellátva, gondolok itt arra, hogy ezeket nem lehet dönteni. Bőven elég volt, hogy a párom kocsijába van beszerelve a dönthető autósülés hiszen, ha elutazunk akkor úgy is az Ő autójával megyünk. Így aztán van ilyenünk meg is olyanunk is, és ha esetleg úgy alakul, minthogy már volt rá példa is, hogy csak én utazok el a gyerekekkel, akkor meg csak kicseréljük az üléseket.

Egyébként nekem nagyon tetszik, hogy az autósülések közt is már nagy a választék, és ennek köszönhetően mindkét gyerek számára megtaláltuk azt, amelyik tetszik nekik, és szívesen ülnek benne. Az én kocsimban a lányomnak természetesen egy szép kis rózsaszín ülése van, ami egyébként nagyon kis konszolidált, a fiamnak pedig egy szuper kis autós mintázattal ellátott ülése van. Mind ketten szeretik, de néha azért szokták cserélgetni a helyeiket, hisz kell néha a változatosság.