Örökölt multifunkcionális babakocsi | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Örökölt multifunkcionális babakocsi

Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen babakocsit vásároljunk. Végig olvastam nagyon sok portált, ki kértem a gyerekes ismerőseim véleményét, igyekeztem minél több infót begyűjteni, hiszen még is csak egy olyan eszköz vásárlásáról van szó, ami meghatározza a gyerek első pár évét. A kutató munkám eredménye végül az lett, hogy nem vásároltunk babakocsit, hanem megörököltük a nővérem kisfiának a multifunkcionális babakocsiját.

Az egész babakocsi történetnek vannak bőven előzményei, hiszen nem csupán az információgyűjtés által elfogott bizonytalanság miatt maradtunk végül az örökölt babakocsinál, hanem az egyet nem értés is nagy szerepet játszott benne. Körülbelül, nem túlzok ötször estünk neki a vásárlásnak, és mind az öt alkalommal egy nagy veszekedés lett a vége. Én erősítettem azokat a szempontokat, amelyeket olvastam, a férjem pedig teljesen más megközelítésből állt hozzá a vásárláshoz. Ő úgy indult neki a vásárlásnak, mintha valódi autót vásárolnánk. És így utólag valóban az ő hozzáállása volt a jó, hiszen egy babakocsi is pontosan úgy, mint az autó biztonságos és kényelmes kell legyen.
A nővérem első pillanattól kezdve mondta, hogy ne vegyünk babakocsit, mert ott van a kisfia multifunkcionális babakocsija, amit nem használtak szinte semmit. De persze mint első gyereküket váró leendő szülők, nem éltünk a lehetőséggel, de a végén mégis. Tartottuk magunkat ahhoz, hogy mindenből új dolgot veszük a gyereknek, babakocsit mindenképpen.
A nagy hercehurca után végül csak a multifunkcionális babakocsi maradt. Tulajdonképpen jól is sikerült, ugyanis pénzbe sem került és nagyon jó minőségű, jó állapotban levő mindennel felszerelt babakocsi tulajdonosok lettünk. A multifunkcionális babakocsi nem jött be a nővéreméknek, valójában a hordozó részét használták a legtöbbet, nem szerette a kisfia a babakocsizást, meg nem is volt nagyon lehetőségük sokat babakocsizni. A multifunkcionális babakocsi így megoldotta a babakocsi vásárlási problémánkat, nagyon sokat használtuk, a kislányom nagyon szerette, talált a színe, a stílusa, kényelmes és biztonságos is volt, pont amilyennek egy babakocsinak lennie kell.