Piros-babos „plédikoból” lett szundikendő | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Piros-babos „plédikoból” lett szundikendő

Általában minden gyereknek van alvókája, szundikendője, amit nem lehet sem nélkülözni, sem pedig helyettesíteni. Az én gyerekemnek nem volt, egészen addig a percig, amíg nem került bölcsibe. Pici kora óta úgy volt szoktatva, hogy külön szobába, és a saját kiságyába alszik. Természetesen a kiságyba voltak plüss játékok, akik őrizték és vigyázták az álmát, de olyan alvóka nem volt, sem pedig szundikendő, ami nélkül nem tudott volna aludni. Volt egy kedvenc plédikója, így neveztük, piros volt, fehér pöttyökkel. Azt nagyon szerette, és általában azzal is takarózott napközben. 

A bölcsibe való beszoktatás nem volt olyan nehéz, tulajdonképpen az első egy hétben sírdogált, utána megszokta. Első pillanattól kezdve próbáltuk úgy nevelni, hogy ne legyen túlságosan szülő függő, sokat volt a nagyszülőknél, a húgomnál, mivel nem volt cicis baba könnyen tudtuk a nagyikra vagy a húgomra bízni. Szerette is náluk, nem volt gond. 

Igen ám, de a bölcsibe szinte minden gyereknek volt szundikendője, alvókája. Az én csepp lányom meg rájött, hogy neki ez hiányzott az életéből, és mindennap egyik vagy másik csoporttársának a szundikendőjével kellett aludnia. Szerencse, hogy a legtöbbnek kettő is volt a táskájába. Az óvónéni felhívott telefonon, hogyha én viszem reggel a gyereket, akkor maradjak egy kicsit szeretne velem beszélni. Általában a férjem szokta reggel vinni, én meg délután megyek érte, de olyankor a dadussal szoktam találkozni, az óvónő a hálóban szokott lenni. Vajon mit szeretne velem megbeszélni? Valami gond van a kislányommal? Mi történhetett? Folyamatosan ez motoszkált a fejembe, nagyon vártam a reggelt, hogy megtudjam mi is lehet a gond. 
Eljött a reggel és együtt mentünk a bölcsibe. Az óvónéni már várt a folyosón. Amikor megláttam rögtön levontam a következtetést, „ez bizony komoly lehet”. Azonban nem volt semmi komoly, végül is azt szerette volna megbeszélni velem, hogy a kislányomnak is hozzunk saját szundikendőt, mert a társai kendőjét használja, ami nem higiénikus, sokszor sírás van belőle. Bármennyire is ellene vagyunk, de a bölcsibe most már azt kell, hogy mondja, kötelező. Este a piros babos plédikóból szundikendőt készítettünk. Amúgy is nagy volt, ezért levágtunk belőle pontosan annyit, hogy 4 darab szundikendő lett belőle. Azóta is azzal alszik!