Rosszul választott babakocsi! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Rosszul választott babakocsi!





Az első babánkat amikor vártuk sok olyan meggondolatlan lépést tettünk, ami már a második gyerek esetében jó példaként járt előttünk. Történetesen a babakocsi vásárlás volt az egyik ilyen meggondolatlan lépés. Elkövettem, ugyanis azt a hibát, hogy több internetes oldalon is véleményeket kértem, ezzel alapjárton nem is lett volna semmi gond, hiszen minden eset más, minden életstílus más és minden gyerek más. Tehát nem lehet ugyanaz a babakocsi mindenki számára előnyős, kényelmes és megfelelő. Mi például a 3 az 1-ben babakocsit néztük ki, mivel együtt jár ezzel a hordozó, a mózes és számos kiegészítő. Az egyik internetes oldalon azonban csupán negatív véleményeket írtak erről a típusú babakocsiról. Olyanokat említettek, hogy a 3 az 1-ben babakocsi mózese akkora, hogy kisebb autó hátulja meg is telik, mint amilyen például a Yaris, illetve olyan nehéz, hogy vázzal, gyerekkel nem lehet felemelni. 

 

Nos, én az ilyen vélemények olvasása után azonnal elgondolkodtam, hiszen nekem pontosan egy kicsi Yaris-om volt és mivel császármetszéssel kellett szülnöm, egészségi okok miatt ezért az is egyértelmű volt számomra, hogy a cipekedést kerülöm kell. Ezek után pedig igencsak elgondolkodtam azon, hogy a 3 az 1-ben babakocsi mégsem lesz jó. 

 

Nézzük a 2 az 1-ben babakocsi modellt. Ezzel kapcsolatban is nagyon megoszlottak a vélemény, azonban sokkal több pozitívumot fogalmaztak meg, mint a 3 az 1-ben modellnél. Főként az tetszett nekem, hogy szinte mindenki a könnyű kezelhetőségét emelte ki, valamint azt, hogy viszonylag kicsire összecsukható. Azt kell mondanom, hogy a sok vélemény áradat egészen elbizonytalanított, aztán mégis a 2 az 1-ben babakocsi modell mellett döntöttünk. Később természetesen megbántam, ugyanis külön be kellett szerezni az autósülést, és számos más tartozékot is. Így tulajdonképpen sokkal költségesebben jöttünk ki, mintha a másik modellt választottuk volna. És nem utolsó sorban egyáltalán nem volt könnyű, sőt kifejezetten nehéz volt, nem is tudtam egyedül felcipelni a harmadik emeletre. Így az elején csak a férjem segítségével tudtunk elmenni sétálni.