A sokat használt játszószőnyeg! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

A sokat használt játszószőnyeg!

Kislányom nagyon sokat használta a játszószőnyeget. A színes, figurás játszószőnyeg ott hevert a nappaliban, és minden nap használatra került. Bár az elején eléggé tartottam a játszószőnyeg használatától, mivel egyáltalán nem találtam biztonságosnak. De kislányom annyira szerette és olyan jól elvolt rajta, hogy öröm volt nézni. Amíg egészen pici volt, úgy használtuk a játszószőnyeget, hogy feltettem a kanapéra, jól körbe raktam párnával, hogy nehogy leguruljon róla a pici lányom. Olyan jól el volt benne, nézegette a színes plüssfigurákat, mosolygott, gügyögött nekik. 

Ahogy kezdett nagyobb lenni, már a földre került a játszószőnyeg. Bár jó puha volt az anyaga, és töltve is volt, azért én mindig tettem egy takarót alul, mégse legyen olyan kemény a föld. Egyik alkalommal, amikor éppen az ebédet készítettem a konyhába nagy csendre lettem figyelmes.

 Mint tudjuk a csend általában gyanús szokott lenni. Ekkor pont nem volt gyanús, hiszen a játszószőnyegen úgy aludt a kislányom, mint egy kis medvebocs. Addig nézegette, beszélgetett a plüssjátékokkal, hogy bele aludt. Soha olyan sokat nem aludt napközben, mint akkor a játszószőnyegen, közel három órát. A férjem már azt hitte beteg, hogy olyan mélyen alszik, folyamatosan csak mondogatta, hogy ébresszem föl. Legszebb álmából hogyan ébresszem föl kis tündér hercegnőmet. 
Egy másik ilyen csendes napon valóban gyanús volt a csend. Szintén a konyhában sürögtem-forogtam, a kislányom pedig a nappaliban a játszószőnyegen. Amikor belestem, hogy megnézzem mi ez a csönd, vajon ismét elaludt?! Sehol nem volt! Az ijedségtől azonnal levert a víz. Hát a kis tündérem lemászott a játszószőnyegről egyenesen a virágos ládáig és ott ügyese, csendben ürítette ki a földet belőle. Minden csupa föld volt, jobban mondva sár, hiszen éppen az nap reggel voltak meg locsolva a virágok. Így csupa maszat volt ő is, a föld is, a függöny is, jöhetett a takarítás. Olyan édes volt, ott ahogy ült a nagy virágláda mellett, még most is elmosolyodom, amikor felidézem a történteket.