Sport babakocsival könnyebb az élet! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Sport babakocsival könnyebb az élet!

Sokat gondolkodtunk azon, hogy milyen babakocsit szerezzünk be, ami kényelmes mind a gyereknek, mind pedig nekünk. Tudni kell rólunk, hogy nagyon sokat kirándulunk, jövünk-megyünk, ilyen örökmozgó család vagyunk. A kisfiam születése után sem mondtunk erről a szokásunkról, pontosan ezért volt nagyon fontos, hogy jól válasszuk meg a babakocsit. Mondanom sem kell, hogy a babakocsi kínálat között szó szerint el lehet veszni. Első babakocsinak a multifunkcionális modellt választottuk, így egyben meg volt minden, a hordozó, az mózes és az autósülés is. Mivel ez a modell nagyon praktikus, viszont a váza és felszereltsége miatt nagyon nehéz babakocsi, ezért nem alkalmas kirándulásokhoz. Nem volt kérdés számunkra, hogy egy olyan babakocsit is be kell szerezni, ami kifejezetten alkalmas a szokásainkhoz, örök mozgó életvitelünkhöz. Így esett a választás a sport babakocsira

Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy remek választás volt a sport babakocsi, hiszen rendkívül egyszerűen lehetett vele közlekedni, egy mozdulattal össze lehetett csukni, és olyan kis helyen elfért, hogy az autó utasterében is lazán lehetett szállítani. A szó szoros értelmében rongyosra használtuk a sport babakocsit. Gyakorlatilag, ha útnak indultunk az első, amit bepakoltunk az a sport babakocsi volt. A gyerek is imádta, kényelmes volt és stabil, élvezettel utazott benne és fedezte fel a körülötte levő világot. Olyan alkalom is volt, hogy egész nap babakocsiztunk, végig jártuk az állatkeretet, a botanikuskeretet, vásároltunk, egy szóval ami egy napba belefért mi bele is tettük. Egy ilyen hosszú és fárasztó nap után sem unta meg a sport babakocsit, sőt jókat aludt benne, majd nézelődött, akkor és ott élvezte az adott helyzetet. Igyekeztünk hamar hozzászoktatni kisfiamat a babakocsihoz, már ahogy megtanult egyedül ülni, váltottunk is át a sport babakocsira, mivel sokkal egyszerűbb volt a használata és könnyű volt vele a közlekedés. A tisztítása is nagyon egyszerű volt, a levehető húzatnak köszönhetően csak dobtam be a mosógépbe és már tiszta is lett.