Tökéletes autósülés a tökéletes autó mellé! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Tökéletes autósülés a tökéletes autó mellé!

 

Kislányom születése után megváltoztak a hétköznapok, a megszokott rutin már teljesen más megvilágítást kapott. Ami oly sokszor halaszthatatlan feladatnak számított, egyszerre vált jelentéktelenné, vagy inkább halaszthatónak. A munkahelyemre mégis hamarabb kellett visszatérnem. Az egyik kollégám külföldre költözött a párjával és a cég éppen átalakította a személyzetet, jobban mondva leépítette, ezért két lehetőség volt, új személyt alkalmazni vagy visszamegyek én. Mivel nem akartam munkanélkül maradni a gyes végére így a mellett döntöttem, hogy visszamegyek dolgozni. Ez azonban azzal járt, hogy a kislányomat egy évesen bölcsibe kellett adjam. Szerencsére az irodaháznak volt egy magán bölcsődéje, pontosan az ott dolgozó személyeknek a gyerekei számára. Nagyon hamar beilleszkedett a kislányom, barátságos gyerek lévén ettől egyáltalán nem tartottam, hogy bármi gondot is okozna. 

Számomra nagyobb gondot jelentett egy tökéletes autósülés beszerzése. Tekintettel arra, hogy mindig én vittem a gyereket a bölcsibe, és én is vettem ki, merthát gyakorlatilag nekünk volt létrehozva, igencsak fontosnak tartottam, hogy biztonságos legyen minden utunk. Az autóm nem az a szokványos kisvárosi autó volt, mivel én a nagyobb autókat kedvelem, ezért álmaim autója a Volkswagen touareg, és ezzel szeltük át a várost minden nap. A tökéletes autó megvolt a mi kis közös nagyvárosi autókázásunkhoz, már csak az autósülés hiányzott. A legnépszerűbb bababoltokat felkerestük, de egyikben sem találtunk megfelelő autósülést, ezért az internetről rendeltünk. Kifejezetten baba kiegészítőket forgalmazó oldalról rendeltük, amely minőségi és márkás termékeket kínál elfogadható áron, és száz százalékban megbízható. A legmodernebb felszereléssel ellátott autósülést rendeltünk, tökéltes biztonságot és kényelemet nyújtott a kislányomnak. A gyerek rögzítéséhez belső biztonsági öv áll rendelkezésre, ami, ha megfelelő feszességű fénnyel jelzi. De e mellett energiaelnyelő vállpárnával, merevített fejszűkítő betéttel és övzáró csattal is fel volt szerelve az autósülés. A legjobb választás volt a touareg mellé.