Kisgyerekes karantén

Egy ideje nem számoljuk a napokat. Nagyjából két hónapja már, hogy önkéntes karanténba vonultunk. Durva. Mármint az időtartam. De néha amúgy is. Az első nagy AHA élmény az volt számomra, amikor rájöttem, hogy más emberek karanténnak hívják a mindennapjaimat. Merthogy itthon vagyok a kétévessel – aki egyébként a karantén alatt lett ennyi idős, koronavírus ide vagy oda, az idő nem áll meg. 

Persze túlzok, mert sok minden más lett, de alapjaiban mégsem változott semmi. Mondjuk apa sokat van itthon, aminek iszonyúan örülünk és az egyébként még nem túl sokat beszélő gyermekünk hangos „Apaaaaaa!” kiáltásokkal jelzi elégedetlenségét, ha apuci pár percre eltűnik szem elől. Nehéz lesz visszarázódni majd egyszer, ha.

Amikor rájöttünk, hogy ez a nyamvadt vírus tényleg elér hozzánk is, egyből azon kezdtünk gondolkodni, hogy mivel fogjuk lekötni a kétemberes, nullhuszonnégyes gyereket. Méhem gyümölcse ugyanis abból az örökmozgó fajtából való, akinek a szeme sem áll jól, tudod, akinek a lefárasztásához nehezebb napokon egy hadsereg is kevés. Mi lesz velünk, ha kijárási korlátozás, ne adj’ isten tilalom következik? Először átalakult a nappali. (Valójában elesett, de a lakás felnőtt funkcióit már egyébként is elengedtem egy ideje.) A kanapéból mászóka lett csúszdával, előkerült az ugráló állatka, az alagút, a sátor. Bunkert építünk. Bújócskázunk. Háromszázhetvenkilencedjére is megkeressük a minit, aki minden egyes alkalommal az ajtó mögé bújva kiabálja, hogy épp hol kutakodjunk utána. A könyvnézegetés mindig jó program, úgyhogy berendeltünk egy nagyobb pakkot. Most épp a madárhangos a kedvenc, ezerrel megy a kakukkolás. Meg persze a kisautók, abból sosem elég. Sínek, vonatok, építőkocka, puzzle. Táncolunk is, ha épp ahhoz van kedv. Nevetünk sokat. Magunkon, máskor meg kínunkban kicsit.

Főzőcskézünk is. A minikukta ott segít (no meg persze hátráltat, de oda se neki), ahol tud. Gyúr, darabol, kever. Felborít, kiönt. És bár sokan most élik ki a kreativitásukat a konyhában - csodálom is őket -, nálunk ez inkább a gyors és egyszerű ételek ideje. Házi menza. Különben is, valaki egyre válogatósabb… Viszont az édesburgonya és a brokkkoli még mindig csúszik, úgyhogy sokszor csak bedobom őket a párolóba és voilá, kész is az egészséges köret. De rendszeresen készül smoothie és gyümölcspüré is. Igyekszünk, no.

Programok híján az egészségügyi séták azért sokat segítenek az ép elme megőrzésében. Bár visszasírom a nyugis babakocsizós túráinkat. Az imádott Petite&Mars Up járgányunkat sajnos már elpakoltuk, őfelsége ugyanis túl mozgékony az elmúlt időszakban. Ó, boldog békeidők, mikor még tologatás közben édesen elaludt! Most meg… Csak a kismotor és a futóbicikli, a lényeg, hogy sebesség legyen. De legalább megvan a napi testmozgás a szülőknek is. Jobban alszunk…

Nyilván nálunk is vannak nehezebb napok és hullámvölgyek, de valahogy mindig kikecmergünk belőle és megyünk tovább. Semmi sem tart örökké. Viszont én tényleg hiszem, hogy a nap végén ennek az egész helyzetnek vannak nyertesei, méghozzá a gyerekek. Mert hiába a munka, a tennivalók, a nehézségek, együtt van a család és őket ez teszi boldoggá. Számukra ez a minden. És persze baromi jó lenne kimozdulni kicsit és programozni az állatkertben, vadasparkban, játszótéren, kalandparkban, de hát ezt majd mind bepótoljuk, nem? Meg dolgozni is lesz még annyi sok időnk! Csak egy kis türelem kell még. Meg egy nagy rakás szeretet.