Kocsicipő, hogy mindig tiszta maradjon az autó! | babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Kocsicipő, hogy mindig tiszta maradjon az autó!

Minden embernek meg vannak a maga szokásai, hepciás, és ezek közül van, ami néha elviselhetetlen. A férjemnek is megvan a maga szokása, rendkívül autómániás. És ez nem abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan cseréli az autóit új modellre, hanem abban, hogy folyamatosan tisztogatja. Gyakorlatilag olyan az autó, hogy egy porszem sincs benne. Ez azonban addig volt így, amig az ikrek megszülettek. Két kisfiúval nem lehet olyan tisztán tartani az autót. Mondjuk a családi autó mellett volt a férjemnek saját, de ettől eltekintve ő minden autóra nagy figyelmet szentelt. 

Amíg az ikrek picik voltak nem is volt baj, hiszen ahogy elindultunk azonnal mély álomba merültek, és végig aludták az utazást. A problémák akkor kezdték felütni a fejüket, amikor már nagyobbak lettek, és éhesek volt, szomjasok voltak egy – egy hosszabb út során. Ilyenkor morzsás lett az egész mindenség, kiömlött az innivaló, akinek gyereke van tudja miről beszélünk. Ez úgy még el is ment, mert két naponta jártunk autót mosatni, de ami nagyon kiborította a férjem a koszos cipővel való beülés. Mondanom sem kell, amikor két rosszcsont indulás előtt végig járja az összes létező pocsolyát az udvaron, vagy fel mártják a sarat, és azzal másznak is be az autóba. A két első ülés hátulja gyakorlatilag úgy nézett ki, mintha valami malacokat szállítottunk volna. Próbáltunk védő huzatot tenni, de azt is szedték le, vagy rúgták félre, nem vált be. 
Egyik alkalommal nagy boldogan jött haza a férjem két kicsi cipővel. Mondtam is neki, hogy ilyen cipőre nem volt most szükségük, ugyanis kinti használatra igen vékony, bent meg van házi papucsuk. Ez a cipő kocsicipő volt. A kocsicipő hasonló nagyon a tornacipőhöz, de könnyebben lehet fel– és levenni, vékonyabb sokkal a talpa és nem tartja olyan jól a bokát. Én az elején nem igazán értettem egyet vele, főleg, hogy minden egyes utazásnál, először fel kellett venni a kocsicipőt úgy lehetett beülni, majd a kiszálláskor át cserélni és úgy kiszállni. Volt rá alakalom, amikor úgy érzetem, hogy kidobom a kukába a kocsicipőket, de aztán idővel csak rájöttem, hogy hasznos. A kocsicipő használata után az üléseket többé nem kellett kozmetikáztatni, és az autóban is aránylag sokkal nagyobb volt a tisztaság. Végül is csak megérte.