babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Már nagyon fiatal korom óta szerettem volna Anyává válni, mindig is szerettem a kisgyerekeket, és imádtam nézni, ahogy egy-egy tárgyhoz ragaszkodnak. Mindig láttam a kisgyerekeknél egy plüss játékot vagy egy rongyit, amihez szorosan kötődtek, és mindig mindenhova magukkal vitték. Már akkor elterveztem, hogy ha egyszer lesz gyerekem akkor ilyen meg olyan cuki plüsst fogok neki venni, és milyen öröm lesz nézni azt, hogy majd ragaszkodik hozzá. De sajnos sokszor az elképzelés és a valóság nem ugyan az. Mikor a kislányom a pocakomban volt, meg is vettem az első ilyen játékokat, bízva abban, hogy valamelyiket ő is majd úgy fogja szeretni, és majd mindenhová vinni fogja, ahogy azt korábban láttam más gyerekeknél, de nem így lett. Egyszerűen a lányom nem ragaszkodott semmihez, persze voltak olyan játékai meg rongyocskái, amiket szeretett, de egyik felé sem volt különösebb kötődés. Így a dédelgetett kis álmom kezdett szerte foszlani. 

Emlékszem szinte egész életembe arra vártam, hogy én is Anyuka lehessek, elterveztem még azt is hogy, hány évesen szeretnék legkésőbb szülni. Persze az élet úgy alakította, hogy a tervezett időpont után majd 10 évvel később lettem Anyuka, de végül az lettem.

Amikor kislányom még a pocimban volt, pár dolgot már a terhességem legelején megvettem. Nem akartam mindent egyszerre, de várni se tudtam a vásárolgatással, így mindent apránként szereztem be. Az elsők között volt a babatakaró, amelyet egyszerűen imádok. Pihe-puha, jó meleg, és nem utolsó sorban nagyon cuki kis minták vannak rajta. Alig vártam, hogy ezzel takargathassam majd be. Habár baba volt, így szinte akármivel is betakarhattam volna, de nem, természetesen nekem lányos takaró kellett.

Ugyanígy voltam akkor is, amikor a fiammal voltam terhes, az Ő részére is megvettem a babatakarót. Nála az volt a szerencsém, hogy még a szülés előtt mondták a korházban, ha szeretném, akkor vihetek be saját takarót a kicsinek. Naná, hogy szeretném, így a kórházi csomagomba a fiam takarója is bevolt készítve. Emlékszem annyira jó érzéssel töltött el mikor a kórházban azzal a pihe puha takaróval bugyoláltam be. Tudom csacsiság, de nekem ezek mindig örömet okoznak.

Az első terhességem alatt, mikor szembesültem azzal, hogy a kicsi születéséig mennyi mindent kell beszereznem, teljesen megrémültem. Nem is igazán az anyagi vonzata, ami megrémített, hanem sokkal inkább az, „hogy úristen, honnan fogom én ezeket beszerezni, honnan tudjam melyiket vegyem, és mi lesz, ha valamit elfelejtek”? Majd mikor nőtt a pocakom jöttem rá arra, hogy nem csak a kicsinek kell dolgokat vásárolnom, hanem bizony magamnak is. Kell kismama nadrág, szoptatós melltartó, bugyi (mert ahogy nő a pocak úgy már a korábban használtak kezdenek kicsinek bizonyulni), és a szoptatós párna. Ez utóbbit miért kellett még a szülés elött beszereznem? 

Én se hittem volna, de a szoptatós párna nem csak a szoptatásnál nyúlt segítséget, hanem a kismamának még a terhesség alatt. Ahogy nő a hasunk, lassan már sehogy sem tudunk aludni, mindenhogy kényelmetlen, viszont ennek a párnának segítségével a hasunkat ki tudjuk „támasztani”, így segíti a kényelmesebb alvásunkat (tényleg nagyon kényelmes). 

Mikor megszületett a lányom imádtam beletenni a babakocsiba és sétálgatni vele, de mire a megfelelő kocsit megtaláltam, addigra már 3-at is vettem, és végül a negyedik volt az, ami végül bevált. Én imádtam tolni, a lányom meg jókat aludt benne, de ha éppen ébren volt, akkor is élvezte a sétákat, soha egy hangja sem volt ilyenkor. A környezetemben lévő, rutinosabb anyukák sokszor kérdezték, hogy miért nem használok babahordozókendőt? Nem is tudom, valahogy számomra mindig távolállt tőlem ez a kellék olyan idegen volt, sőt, hogy őszinte legyek nem akartam magamon cipelni a gyereket, eszembe se jutott, hisz annyira szeretett a babkocsiba lenni. Mikor a fiammal terhes lettem, sokat gondolkoztam, hogy fogok két gyerkőccel mászkálni, 

Már nem is emlékszem kitől, de kaptunk egyszer egy utazóágyat, aminek nem sok értelmét láttam, de úgy voltam vele, hogy egyszer majd csak jó lesz valamire. A kicsilányom kb. 6 hónapos volt mikor elmentünk egy mini nyaralásra, és akkor mondta párom, hogy vigyük el az utazóágyat is. Úgy voltam vele, hogy minek, de jó vigyük végül is sok helyet nem foglal a kocsiban, hisz elég picire van összecsukva, így hát elvittük, és milyen jól tettük. Mikor megérkeztünk és a cuccainkat is felvittük a szállásra, megnéztük, hogy hova tudnánk rakni az utazóágyat, és meg is találtuk a megfelelő helyet.

Mivel lányom szinte az egész utat átaludta, így már nem volt fáradt, de míg elrendeztük a holmikat, addig beletettem az ágyikóba, hisz, ha már elhoztuk, használjuk is, és annyira jól elvolt benne, szépen üldögélt, nézelődött és játszott a kis csörgőivel. 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy lányom és egy fiam van. Amikor a lányommál elkezdtük a hozzátáplálást, rá nem sokkal később lettem terhes a fiammal. Igen, tudom, „korán” jött, de a kezdeti nehézségek után, most mar mondhatom, hogy egyáltalán nem bánom, hisz szinte egy az érdeklődési körük, tudnak együtt játszani, és bizony nem kellett évekig eltárolnom a kiegészítőket, hisz ahogy kinőtte az egyik, már tudta használni a másik. Így lettünk volna az etetőszékkel is (később leírom, hogy végül miért nem tudta a kistesó már használni).

Amikor lányommal elkezdtük a hozzátáplálást akkor már tudott ülni, ám még bizonytalanul, így az első talán 1-2 hétben még vagy a karomban etettem, vagy pedig körbe párnáztam. Aztán eljött az etetőszék ideje, amit szerencsére kaptunk a nagymamától.

Két gyermekem van, és mára már azt mondom, hogy szerencsére, elég kicsi a korkülönbség köztük. Így jobban belegondolva igazán szerencsés lehetek a párommal, hisz soha egy percig sem riadt vissza még a pelenkázóstól sem. Már első alkalommal úgy megcsinálta mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy hogyan is kell bepelenkázni egy újszülöttet. Mindent megcsinált szó nélkül, sőt az elején például a fürdetést csak Ő csinálta. Megmondom őszintén én rettegtem a fürdetéstől, hisz attól féltem, hogy mi lesz, ha elejtem, vagy mi van, ha emiatt túl szorosan fogom, és még ezernyi hasonló félelmem volt. Semmitől sem féltem, csak és kizárólag a fürdetéstől. Így ez a feladat mindkét gyermek esetében Ő rá „hárult”.

Természetesen, miután eltelt 1-2 hét már én is megpróbálkoztam egy-egy fürdetéssel, de inkább az Apukára hagytam ezt a megtisztelő feladatot.

Kislányom nagyon, de nagyon szeretett cumizni, oly annyira, hogy még étkezés közben is a játszócumiját nyomkodta. Soha egy pillanatra se rakta le, ha nem a szájába volt, akkor a kezében fogva játszott vele. Szerintem nem volt még olyan gyerek, akinek ennyi játszócumija lett volna, na jó, de biztos volt más is így.

Az első évben talán csak két darab játszócumija volt, de ahogy elkezdtek nőni a fogacskái, úgy el is kezdte rágni ezeket, amik persze kilyukadtak, és emiatt meg utánpótlást igényeltek. Emlékszem mindig a párosban kapható cumikat vettük meg, és mindig valami kis cuki figurák voltak rajta. Szerencsére lányom e téren nem volt válogatós, de én azért igyekeztem olyat venni amelyikek 1-2 hétnél tovább bírják.

Mikor kicsit nagyobb volt, már csak az alvásnál volt cumi a szájában, viszont két cumival aludt mindig, egyik a kezében, másik a szájában. 

Mikor a kislányom még a pocakomban volt, nem tagadom mindent megakartam venni mielőtt megszületne, de természetesen nem sikerült. Tisztán emlékszem, mikor az egyik bababoltban nézelődtem, megálltam egy polc előtt, ami tele volt cumisüvegekkel. Akkor volt a választék, hogy csak ott álltam és néztem, azt se tudtam melyiket vegyem le a polcról, hogy akár csak kezembe véve megnézhessem, és ekkor oda lépett hozzám egy hölgy, kezével az egyik cumisüvegre mutatott miközben kedvesen annyit mondott nekem, hogy ez a fajta legjobb, megköszöntem és mosolyogva odébb állt. Persze, akkor és abban a pillanatban bárki megtudott volna győzni arról, hogy melyik cumisüveget is válasszam, de valahogy még se vettem, a hölgy által javasoltat. 

Amikor megszületett a kisfiam, féltem a szoptatástól, mert első gyermekemmel sajnos nem volt jó élmény. Nem akarta újra átélni azt a fájdalmat. De fiammal egészen más volt, már az első pillanattól kezdve ügyes volt, és valószínű már én is tapasztaltabb voltam, ezért jobban csináltam már a dolgokat. A fiam igény szerinti szoptatós baba volt, emiatt sokáig nem is hiányzott neki a játszócumi, azonban voltak olyan szituációk, helyek amikor szükség volt a cumira, hisz nem volt megoldható a szoptatás. Így aztán Ő is rászokott a cumizásra, de sosem ment a cicizés rovására.

Emlékszem olyan 1 év 3 hónapos lehetett mikor elmentünk nyaralni, és épp az utazásunk előtt 2-3 héttel kezdett el járni. Nagyon jó kis helyen voltunk, habár még kicsik voltak a gyerekek, de ők is minden pillanatát élvezték.