babiez - A BABABARÁT ÁRUHÁZ

Amikor még csak csodáltam a mosolygós, vidám arcú anyukákat sosem tudtam elképzelni, hogy honnan merítenek annyi energiát, hogyan tudják mikor mire van szüksége a picinek. Őszintén nem hittem volna, hogy ez annyira természetes, ösztön szerű lesz. Kislányom születési után szinte észre sem vettem, hogy ugyan abban a helyzetben vagyok, mint azok az édesanyák, akiket csodálattal néztem.
A terhességem alatt végig volt bennem egy olyan félelem, hogy nem tudok megbirkózni a feladattal. Amitől még inkább féltem az az volt, hogy nem tudom majd megfelelően öltöztetni, lévén, hogy téli baba volt, ezért attól tartottam mindig, hogy nehogy túlöltöztessem, vagy éppen az ellenkezője kevésbé legyen felöltöztetve. Kislányom ebben nagyon is partner volt, mindig jelezte, ha nincs rendben valami az öltözékével. A kicsi rugdalózókban érezte a legjobban magát, nem szerette a sapikat, és egyáltalán nem lehetett betakarni, amikor aludt. Ez utóbbi iszonyatos volt. Egész éjszaka azzal telt el, hogy takargatni kellett, ahogyan észrevette, hogy a takaró rajta van, addig forgolódott amig le került róla.

Ha párhuzamot vonunk a mi gyerekkorunk és a saját gyerekink életmódja, lehetőségei között óriási különbségekkel találjuk szembe magunkat. Édesapám gyakran szokta mondani, amikor a kisfiam játékhegyei között találja magát, hogy az ő gyerekkorában az egész falu gyerekeinek nem volt annyi játéka, mint amennyi egyedül az unokájának van. Való igaz, hogy nincs hiány sem autóból, sem legoból, sem fa játékból, sem építőkockákból. Annak ellenére, hogy elhatároztuk, hogy a kisfiunkat mindenféle műanyag, meg ilyen olyan játékokkal nem fogjuk elhalmozni, ma ott tartunk, hogy négy doboz játék van a padláson, amivel már nem játszik, és ezen kívül pedig a szobájában közel öt olyan tároló van, amelyben szintén játékok vannak.

Ha van olyan család, aki többet van az utakon, mint otthon, akkor azok mi vagyunk. A párommal megszállott utazók voltunk, és vagyunk, rengeteget kirándultunk, túráztunk, utaztunk. Ez a gyerek születése után sem változott meg. Az első három hónapot otthon töltöttük, amíg én is és a pici is felerősödött. Talán nekem nagyobb szükségem volt az erősödésre, ugyanis egy kimondhatatlanul nehéz és végtelenül fájdalmas szülésen estem át. Istennek hála hamar felépültünk és már tervezhettük is az utazásunkat.

Kisbabával úgy tűnik sokkal pörgősebb az élet. A napok egymásba folynak, nincs idő semmire, nem mintha másképp lenne, hiszen mindig az idő hiányára szoktunk panaszkodni. Tény, hogy babával teljesen más életformát élünk, a hétköznapok is másképpen telnek, átértékelődik az életünk. Mint minden újdonsült családban nálunk is sok minden megváltozott.

A zsúfolt nagyváros sosem volt a szívem csücske, sem a férjemnek, de a sors úgy hozta, hogy a munkánk miatt a fővárosban kellett letelepednünk, méghozzá a belvárosban. A prioritási listán azonban mindig ott szerepelt, hogy ha lehetőség adódik, és az anyagiak úgy alakulnak, akkor mindenképpen a kertvárosba szeretnénk ki költözni, de addig be kell érjük a nyüzsgő nagyvárossal. A szüleink kint éltek vidéken, ezért a hétvégéket mindig náluk töltöttük. Nem volt kérdés, hogy a gyerek születése után is maradnak a vidéki hétvégék. Ha jól emlékszem Petra lányunk alig hét hetes lehetett, amikor első közös vidéki hétvégénket a szüleimnél töltöttük. A férjem szülei alig 25 km-re laktak az én szüleimtől, ezért úgy alakítottuk mindig a hétvégéket, hogy egyik hétvégén az én szüleimnél voltunk, másik hétvégén az ő szüleinél.

Az élet teljesen megváltozik, ahogyan szülővé válunk. Amit addig meggyőződéssel állítottunk már nem ugyanaz lesz, megváltoznak a hétköznapok, más lesz a prioritás. Ez valóban így van, nem lehet megcáfolni és nem is kell. Lehet elméleteket gyártani, hogy majd így meg úgy fogjuk csinálni, ha szülők leszünk, hogy az én gyerekem biztos nem fog tápszert kapni, hogy majd egyedül alszik el a kiságyában, hogy nem lesz felkapatva, szóval a listát lehetne a végtelenségig folytatni, de a valóság teljesen más lesz. Ugyanígy voltunk mi is, az elképzelés és valóság két különböző úton járt, sőt, még csak köszönőviszonyban sem voltak. Ami a felkapatást illeti, arról jobb lenne nem is beszélni.

A baba legegészségesebb táplálási módja a szoptatás, ellenben az anyatej nem minden esetben elegendő a pici számára, ilyenkor kerül sor a hozzátáplálásra. Úgy tartják, hogy normális esetben a megszületést követő első hat hónapban az egészséges csecsemő tápanyag- és folyadékigényét is teljes mértékben kielégíti a kizárólagos szoptatás. Akkor, ha nincs, vagy nem elegendő az anyatej mennyisége, úgynevezett "anyatejpótló" tápszerre lesz szükség az első hat hónapban. Hat hónapos korban azonban már megkezdődik a kiegészítő táplálás, amikor a baba ismerkedik az ízekkel, elkezdünk gyümölcsöket, főzelékeket, és gabonaféléket beiktatni az étkezésébe.

Újdonsült édesanyaként sok minden átértékelődik az ember életében. Úgy gondolom, hogy nincs egy jól működő, bevált recept arra vonatkozóan, hogyan kell gyereket nevelni. Minden baba más, minden szülő más, és minden helyzet más. Nagyon sok jó példa van a környezetünkben, a szakkönyvekben is rendkívül sok olyan leírás van, amely valóban igen hasznos és eredményes lehetne, ha tényleg a valóságban lehetne ültetni. Egy biztos minden gyereket szeretni és nevelni kell.
Fiatal anyukaként hamar megtapasztaltam a gondokat, viszont nagyon büszke voltam magamra olyan szempontból, hogy sosem pánikoltam be, mindig a megoldást kerestem. Fiatal voltam, édesanya és törtető karrierista. Ezt a három tulajdonságot össze kellett hangolni, és nagyon-nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült. Azon kevesek közé tartozom, akik nem használták ki a két év szülési szabadságot, sőt én még az egy évet sem, a kisfiam Bence fél éves volt, amikor vissza mentem dolgozni.

Napjainkban az újdonsült kismamák körében egyre többen tapasztalják, hogy a szoptatás nem kellemes érzés, nehezen megy, sőt valójában fájdalmas és roppant kellemetlen. Saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a szopizás abszolút semmi problémát nem jelentett számunkra, kislányom kétéves és 4 hónapos koráig szopizott. Egyáltalán nem kellett tápszert használjunk, elegendő volt az anyatej. A hozzátáplálás után is csökkentettük a napi anyatejes táplálást, reggel és este kapott csak anyatejet és napközben a déli elalvásnál. Igyekeztem úgy kialakítani az étkezési szokásait, hogy mindenből kellő mennyiséget kapjon, kerültük az édességet és a nehezen emészthető ételeket. Nagyon sok folyadékot és gyümölcslevet, cékla-murok levet kapott a kislányom, rendkívül szerette is, főleg cumisüvegből inni.

A könyvekből nem lehet gyereket nevelni – elég gyakran szoktuk hallani ezt a kijelentést, és be kell vallani, hogy elég nagy a valóság alapja. Bár kétség nem fér hozzá, hogy a szakkönyvekben leírtak önmagukért beszélnek, és valóban nagyon hasznos és eredményes is lenne, ha azokat tudnánk követni. Mi sajnos Lilla lányommal nem tudtuk. Már ami az alvást illeti. Első pillanattól kezdve a csöpp lányom ölben aludt el, a kiságyat nem volt hajlandó pihenőhelynek tekinteni. Napközben nem volt különösebb probléma jól el volt a kiságyban, nézelődött benne, gügyögött, de elaludni akkor sem tudott, amikor rendkívül álmos volt. A babakocsi ezzel szemben sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett.